2021. Február 13-án került megrendezésre a első idei grappling verseny, ami az utánpótlás korosztályoknak egyben magyar bajnokság is volt.

A pandémiás helyzet miatt sajnos nagyon hosszú ideje nem volt alkalma a versenyzőknek a megmérettetésre, így nagyon örültünk, hogy végre lehetőség adódott rá, hogy tesztelhessék felkészültségüket.

Csapatunk 10 fővel indult: Kalász Ákos felnőtt, Kalász Ádám, Gábor Áron, Tóth Alexa, Üveges Attila, Sebeők Mátyás, Zöldesi József, Kis Nikolett, Domoszlai Zóra és Csarankó Márk pedig korosztályos kategóriákban.

A versenyen remek hangulatban, zökkenőmentesen zajlott le 540 mérkőzés. Csapatunk remekül szerepelt. 19 arany, 4 ezüst és 1 bronzérmet szereztünk, amivel a tavalyi év után újra mi lettünk a legsikeresebb csapat.

Nagyon örömünkre a verseny legsikeresebb fiú versenyzője Üveges Attila lett 4 aranyéremmel és a verseny legsikeresebb lány versenyzőjét is a Szkíták adták, ő Kis Nikolett lett 3 arany és egy ezüst éremmel.

A felkészülés azonban ezután sem állhat meg, mivel hamarosan újabb versenyek következnek, melyekre a csapat gőzerővel készül.

Köszönjük mindenkinek aki szorított nekünk és köszönjük a szervezőknek a színvonalas rendezvényszervezést!